„Akkor érzed igazán, hogy valakit elvesztettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza.”

„Beszívom illatod, megérintenélek...
De jaj, emlékeim szétrebbennének!
Forróság önt el, és kívánlak pedig...
De jaj, már nem lehet, széttörnél megint!”

„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.”

”Magányossá tettél. Innét hűségem.
Összetörtél. Ezért vagyok erős.
Kifosztottál. Ettől ragyog palástom.
Ülünk, fekszünk, sétálunk egymás oldalán.”

„A szerelem egy természetellenes érzés, amely arra ítél két ismeretlen embert, hogy szánalmas és egészségtelen módon függjenek egymástól, úgy, hogy minél erősebb a kötelék, annál hamarabb szakad szét.”

Tegnap éjjel nem tudtam aludni,
Mert tudom mindennek vége köztünk.
Már nem vagyok szomorú,
Mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt!
És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben,
Boldogan fogok rád mosolyogni,
És majd eszembe jut,
Hogyan hevertünk a fák alatt,
Miközben megtanultunk szeretni!
Az igazi szerelem felemel,
És mindig többre sarkall,
Lángra lobbantja szívünket,
És békét teremt az elménkben!
Te ezt tetted velem,
És remélem én is ezt tettem veled!
Szeretlek! Isten veled!

„Úgy érzem elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a
sötétségben. Keresem ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben.”

„Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok. Csak nem akarok.”

„Már tudom milyen éjjel-nappalnak lenni, milyen örökké együtt és mégis külön.”

„Százszor, ezerszer inkább a halál,
Minthogy soha többé ne érhessek hozzád!
Inkább törjék minden csontomat,
Minthogy ne érinthessem arcodat!
Inkább acsarkodó kutyák közé vessenek,
Mintsem ne érezhessem ölelő testedet!
Inkább legyek a föld örökös eleme,
Ha nem lehetek szíved szerelme…”

„A szívem az súgta írjak neked, az eszem mélyen tiltakozott. A szívem keres, de az eszem tudja az igazságot. A szívem nem hallgatott az eszemre, s így a kelleténél is nagyobb fájdalom sújtja. Hibázott mikor azt kérte, hogy írjak neked!”

„Elfeledni a szépet oly nehéz,
Kerestem kutattam mást de még bennem élsz.
Az én szívem nem nyílik másnak már,
Talán kell még egy tél és kell még egy hosszú nyár!”

„Aki szeret, annak varrd fel kabátja gombját,
Mert meglehet, hogy felvarrja más;
Aki szeret, annak hallgasd meg baját-gondját,
Mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más;
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert
Könnyen meglehet, hogy rámosolyog más;
Aki szeret, szeresd! Öleld meg naponta, mert
Könnyen meglehet, hogy megöleli más,
És akkor hidd el, nem ő a hibás!”

„Az emberek szörnyű dolgokat művelnek egymással, leggyakrabban a szerelem álcájában és nevében.”

„Az élet furcsa, zegzugos útjai sohasem oda vezetne, ahová eleinte hisszük. Az ember még csak nem is sejtheti a végzetét.”

„Szeress úgy, ahogy senki mást
Ha ez nem megy a síromat ásd
Arany középút a döntésed
Eltemetve nagyon szeretsz.”

„A szenvedély, melyen nem tudunk uralkodni, olyan, mint a lepke, mely a tűz fénye körül repked mindaddig, amíg halálra nem perzselődik.”

„Barátságot ajánlani, ha szerelmet kérünk: a legkegyetlenebb.
Kő, melyet adnak, ha éhen kenyeret kérünk.”

"A legnehezebb dolog szeretni valaki, hagyni, hogy hibázzon és ennek ellenére tovább szeretni őt!"

"Az Istenek kockáznak, és kiszabadítják ketrecéből a szerelmet, ezt az óriási erőt, amely éppúgy képes építeni, mint romba dönteni - minden attól függ, hogy éppen merről fúj a szél, amikor kiszabadul börtönéből."